Mórichida kirándulás 2013. aug 17.
2013.07.24.

Augusztus 17-én elmegyünk Mórichidára kirándulni együtt a gyülekezettel. Meglátogatjuk az ottani evangélikus közösséget, főzünk valamit, játszunk, beszélgetünk. Semmi extra, bár ma ez már különlegesnek számít, ha nem rohanunk közben...

Ha érdekel, jelezd, és ugorj be közénk!


Balaton-NET 2013
2013.07.24.

Idén is lesz Balaton-NET (2013. 08. 21-25)
Mi ott leszünk. És te?
Keresés a honlapon

Gyülekezet

Apostolok Cselekedetei 2:42-47

"Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel."



 Legfontosabb az alapos és biblikus tanítás, mely átformálja az egyes hívők életét, ezen keresztül pedig az egész gyülekezetet Isten felé fordítja.

 Tanításunkban, gyülekezeti életünkben egyszerre vagyunk tradicionálisak és modernek: Ragaszkodunk Isten szavához, a Bibliához, ugyanakkor ennek közvetítési formáiban aktuálisak, maiak és dinamikusak vagyunk.

 Isten számára fontosak az emberek, ezért számunkra is fontosak. A gyülekezet aktuális a mai ember számára, hogy ezáltal mások is megismerjék Istent. A helyi élet meghatározó részévé és autentikussá válik, kezdeményezően kapcsolatokat teremt az evangélizálás céljával.

 A gyülekezet szolgálattevők közössége, akik a nekik adatott ajándékok szerint szolgálnak a gyülekezet tagjai és a még meg nem tértek felé egyaránt.

 Eltökéltek vagyunk a kiscsoportokban való kapcsolatteremtés felé, melyben az emberek szabadabban fedezhetik fel a másikon keresztül Isten megváltását, fejlődhetnek ki lelki ajándékaik, érhetnek el más embereket az Örömhírrel.

 Istennek való odaszánásunk alapvető feladatunk, ami megmutatkozik tetteinkben és szavainkban egyaránt, aminek hatására Szentlélek emberek életét változtatja meg. Ezáltal új emberek jutnak el Krisztushoz a városunkban és azon kívül is új gyülekezeteket létrehozva.

 A gyülekezet életét át kell hatnia a szeretetkapcsolatoknak, mely alapvetően meghatározza a közösséget.

 Tudjuk, hogy megtapasztaljuk Isten hatalmát az imádaton, evangélium megosztásán, közösségen, tanításon és a szolgálaton keresztül.

 A gyülekezetet azok vezetik, akiknek erre ajándékuk van, hitükben szilárdak, elhívásuk erős.

 Isten áldásait tapasztalva folyamatosan növekszünk számban és lélekben.